Az EURES fiataloknak szóló lehetőségei és szolgáltatásai

 

Európa számos képzési, tanulási, ösztöndíj- és gyakornoki lehetőséget kínál a fiatalok számára. Legyen szó akár munkavállalásról, tanulásról, szakmai gyakorlat teljesítéséről, gyakornoki lehetőségekről, önkéntességről vagy ifjúsági mobilitási projektekben való részvételről, az EURES-hálózat ebben is segít.

 

fiatalok_head.jpg

 

Válassz a lehetőségek közül:

 

Mobilitás az EU-ban


Mobilitás az EU-ban társhálózati együttműködés a fiatalokért


A Mobilitás az EU-ban társhálózati együttműködés az EURES Magyarország, a Tempus Közalapítvány Nemzeti Europass Központ, a EUROGUIDANCE Magyarország, az Eurodesk, valamint az EQF-NCP szervezetek összefogásával valósul meg. Célja, hogy segítsen eligazodni a fiatalok mobilitási lehetőségei között, egyúttal népszerűsítse a mobilitás támogatásával foglalkozó hálózatok szolgáltatásait és programjait. Fiataloknak szóló rendezvényeken (pl. Európa-nap, fesztiválok, workshopok, karriernapok, stb.) közös standdal vesznek részt, és az uniós mobilitási lehetőségekről információkat és tanácsadást biztosítanak a fiataloknak, külföldre készülőknek, ifjúsági tanácsadóknak és tanároknak, osztályfőnököknek egyaránt.

Mivel a fiatalok számára meghatározó, hogy az oktatásból munkába való átmenet miként alakul és hogyan tudják legjobban fejleszteni képességeiket, hol és milyen munkatapasztalatokat, gyakorlati készségeket sajátítanak el, ezért a Mobilitás az EU-ban társhálózati együttműködésben dolgozó uniós hálózatok és szervezetek közösen nyújtanak áttekintést és hatékony segítséget a fiataloknak.

A Mobilitás az EU-ban választóoldalunkkal könnyű kiválasztani, hogy milyen ügyben melyik szervezethez kell fordulni.

Első EURES-állásod (YfEJ)


Célzott anyagi támogatás is járhat a mobilitáshoz az Első EURES-állásod programban.

 

Az a 18 és 35 év közötti fiatal, aki az EU valamelyik tagállamának, Norvégiának vagy Izlandnak az állampolgára és ott jogszerűen tartózkodik, viszont nem talál állást vagy képzési lehetőséget saját országában, ugyanakkor hajlandó vagy egy másik uniós országba, Norvégiába vagy Izlandra költözni és ott munkavállalóként, gyakornokként vagy szakmunkástanulóként dolgozni, jelentkezhet az Első EURES-állásod elnevezésű programra. Ez egy európai uniós foglalkoztatási mobilitási rendszer, amely határokon átívelően segít a fiatal uniós állampolgároknak munkahelyet, gyakornoki vagy tanulószerződéses képzési lehetőségeket találni, a munkáltatóknak pedig megfelelően képzett munkavállalókat. Minden uniós állampolgárságú fiatal pályázhat, és minden EU/EGT-országra használható projekt, melyet az EURES és egyéb szervezetek közösen valósítanak meg és anyagi támogatást is nyújt a fiataloknak.


Fiataloknak szóló lehetőségek az EURES-től


A
Drop’pin@EURES az EURES-portálnak az a része, ahol a fiataloknak szóló lehetőségeket teszik közzé, és ahol a vállalatok és szervezetek népszerűsíthetik és bemutathatják ezeket azért, hogy ezzel is támogassák az európai fiatalok első lépéseit a munkaerőpiacon. Az online platform által kínált lehetőségek között szerepelnek tanulószerződéses gyakorlati képzések, gyakornoki programok, oktatási programok, e-tanulási kurzusok, nyelvtanfolyamok, mobilitási támogatás, coaching és mentorálás is.

A Drop'pin Digital Opportunity kísérleti projekt keretében közel 6 ezer diáknak és frissen végzetteknek kínálnak határokon átnyúló, digitális készségeket fejlesztő gyakornoki lehetőségeket 2018-2020 között.

Fiataloknak szóló lehetőségek kereső segítségével meg tudod találni a kedvedre való programot akár ezen kategóriák közül is:

  • Szakmai gyakorlatok

  • Képzés

  • Digital Opportunity Traineeships

  • Tanulószerződéses gyakorlati képzések

  • Mobilitás támogatása

  • Finanszírozási programok

  • Események

  • E-tanulás

  • Vállalkozás

  • Tanácsadás/mentorálás

  • Nyelvtanfolyam

  • Önkéntesség 

 

Drop'pin - Lehetőség a foglalkoztathatóság fejlesztésére

 

Végzős középiskolások


Most van itt az ideje a tájékozódásnak, mielőtt elhagynád a középiskolát. 

 

Találkozhatsz az EURES-tanácsadóinkkal a tavaszi időszakban iskolai tájékoztató előadásokon, rendhagyó osztályfőnöki órákon, melynek keretében mindent megtudhatsz a biztonságos hazai és külföldi munkavállalásról, az ilyenkor felmerülő akadályokról, intéznivalókról, veszélyes helyzetek elkerüléséről, valamint gyakorlati tippeket is kaphatsz a megfelelő szakmai önéletrajz írásához, álláskereséshez és a további karrierút tervezéséhez. Az őszi időszakban az EURES a pályaválasztási rendezvények kormányhivatali standjain és állásbörzéken is jelen van.

 

Európai Szolidaritási Testület


A közösségért, szolidaritásból végzett önkéntesség és munka


Az Európai Szolidaritási Testületet azzal a céllal hozta létre az Európai Unió, hogy a fiataloknak lehetőséget teremtsen arra, hogy saját hazájukban vagy más országokban a közösség érdekeit szolgáló önkéntes vagy szakmai projektmunkákban vegyenek részt. Az Európai Szolidaritási Testületbe 17 éves kortól lehet tagnak jelentkezni, projektmunkába viszont csak a 18. életévüket betöltött fiatalok kezdhetnek. Felső korhatára 31. életév.

Európai Szolidaritási Testület - Segíts másokon, vegyél részt projektekben!

 

 

 

Erasmus+


Az Európai Unió oktatást, képzést, ifjúságügyet és sportot támogató programja.

 

Az Erasmus+ többek között a kulcskompetenciák és készségek fejlesztésére, a munkaerőpiac és a társadalmi kohézió szempontjából fontos készségekre; elsősorban tanulmányi célú mobilitásokra, illetve az oktatási-képzési intézmények és a cégek közötti együttműködésekre helyezi a hangsúlyt. Emellett hozzájárul a nyelvtanítás és nyelvtanulás fejlesztéséhez, a nyelvi sokszínűség és az interkulturális érzékenység támogatásához is. A mobilitás terén a felsőoktatásban és szakképzésben tanuló diákok (tanulmányok, munkaalapú tanulás, gyakornoki tevékenység), továbbá a mesterfokú tanulmányokat végző diákok számára biztosít lehetőségeket.

Magyarországon a program megvalósítását a Tempus Közalapítvány koordinálja.

 

 

Prevenció és biztonság


Az EURES a biztos pont a külföldi munkavállalásban.


Az a fiatal, aki első alkalommal utazna egy másik országba munkát vállalni, és még nem ismeri ennek buktatóit és csapdahelyzeteit, sokat nyerhet azzal, ha igénybe veszi az EURES prevenciós szolgáltatását. Ennek keretében tanácsadóink akár egyéni, akár csoportos formában, személyes tanácsadás vagy akár iskolai előadás keretében ismertetik mindazokat a legfontosabb tudnivalókat, amelyekkel mindenki jó, ha tisztában van.

Ezzel elkerülhető, hogy bár elsőre talán veszélytelennek látszó, valójában azonban csalással, megtévesztéssel, ígérgetéssel, sürgetéssel olyan külföldi munkalehetőségre ugorjon rá valaki, amely mögött nincs bejelentett, legális foglalkoztatás, a bér pedig alacsonyabb, mint a törvényesen járó minimum összeg, a munkaidő viszont extrém hosszú. A prevenciós tevékenységünkkel és a felvilágosításunkkal ennek különböző drasztikusabb fokozataitól igyekszünk megóvni a fiatalokat, úgy mint:

  • a be nem jelentett munkavégzéstől (feketemunka),  

  • a munkacélú kizsákmányolástól,

  • a rabszolgaságtól,

  • prostitúciótól,

  • emberkereskedelemtől

  • szervkereskedelemtől.

 

Szeretnél többet megtudni?
Vedd fel a kapcsolatot a legközelebbi EURES-tanácsadóval vagy írj nekünk az eures@lab.hu címre.
Olvasd el a Ne váljon áldozattá! és a Mielőtt elindulna egy másik országba munkát vállalni oldalainkat, és gyakorlati tippekért kövesd az EURESCUE blogunkat is!

 

Kulcsszavak és hashtag-ek

 

 

 

Frissítés: 2020. június 30.